Keresés

MF DOOM és a többi alteregó

Daniel Dumile számos álnéven alkotott. Védjegye a maszk, ami nélkül szinte sosem lehetett látni, alteregói közül pedig legismertebb MF DOOM, aki az underground hip-hop meghatározó alakjává vált. 2021 Dumile váratlan halálának hírével indult. De nézzük, hol kezdődött a története.

Első bandáját, a KMD-t (Kausing Much Damage vagy A positive Kause in a Much Damaged society) kamaszkorában alapította, amiben Zev Love X néven szövegelt. A KMD alapító tagja volt még bátyja, DJ Subroc és Rodan, akit Onyx the Birthstone váltott még az első album, a Mr. Hood 1991-es megjelenése előtt. Eredetileg egyébként graffiti krúként indultak, sőt még breakeltek is. A trió 1993-ban oszlott fel Subroc hirtelen halála után, de még a második lemezük megjelenése előtt. Testvére elvesztése és a tény, hogy a kiadójuk ejtette a második lemezszerződésüket, megtörte Dumile-t, aki ezután évekre abbahagyta a zenélést. Csak a kilencvenes évek végén fogott újra mikrofont, New York-i underground klubok open mic estjein. Itt jelent meg először a maszk és azzal együtt az új karakter, a Marvel képregények ihlette szupergonosz DOOM is. Nevében a MF két rövidítést is takar. Metal Face-t rövidít, amikor DOOM rappel, producerként viszont a Metal Fingers-t használta.

MF DOOM (Fotó: Jim Dyson)

A néven túl a hangzást, a szövegeket, a többi alteregót, sőt gyakran az albumok tematikáját is a képregények és rajzfilmek világa ihlette. DOOM bítjeiben gyakran mintázta rajzfilmek zenés betéteit, párbeszédeit. Bár erősen átitta őket az antihős értékrendje, témái változatosak, szövegei összetettek voltak és messze túlmutattak a mainstream erőszak-drogok-nők-pénz kérdéskörön. Érdekes, hogy szinte sosem írt refrént, számai mégis azonnal berántják a hallgatót az elsodró flow-nak köszönhetően. Dumile zenéjének hangzása és szerkezete is egyedi, ráadásul képes volt újra és újra megújulni. Azonban azon túl, hogy friss energiákat hozott a szakmába, zenéje folyamatosan kapaszkodott a gyökerekbe is. Nagy hatással volt rá a jazz, a funk, számos kollaboráció kapcsán sok más hip-hop alkotó, illetve a filmművészet és az irodalom is. A 90-es évek végétől sorra jöttek ki saját és kollaborációs munkái. Hat stúdióalbum, két koncertalbum, három válogatásalbum, 10 instrumentális album, hat kollaborációs album, 14 kislemez és 17 videóklip. Daniel Dumile, 2020. október 31-én hunyt el.

SZÓLÓ CUCCAI

MF DOOM - Operation: Doomsday (1999) Első nagylemeze, ahol még nem teljesen kiforrott formában, de egy egész albumot átölelő koncepcióként jelent meg az antihős énje. Ő csinálta az alapokat, amikben erősen megjelennek a 80-as évekbeli jazz-funk hatások is. Ezzel az albummal vette kezdetét a tematika és a Dr. Doom inspirálta karakter mítosza, ami gyorsan Daniel Dumile védjegye és zenéjének esszenciája lett.



King Geedorah - Take Me To Your Leader (2003) Itt jelent meg King Geedorah, a háromfejű szörnyeteg, aki egy alternatív univerzumba repíti a hallgatót. Nagyon fura, ezzel együtt sok díjat bezsebelő album ez. Producer ismét a Metal Fingered Villain.

Viktor Vaughn - Vaudeville Villain (2003) és VV:2 (2004)


Dumile elképesztő termékeny volt 2003 és 2004 környékén, alig teltek el hónapok a szóló és a kollab megjelenések sorozata között. Az új alteregó Viktor Vaughn, egy őrült tudós és rapper egy másik dimenzióból, ahol a hip-hop tiltott kultúra. Az első lemez lényegesen nagyobb sikert aratott a másodiknál, amiről maga Dumile is elismerte, hogy nem lett nagy durranás.

MF DOOM - Mm..Food (2004) Nem pihent sokat, 2004-ben robbant sokak kedvence az Mm..Food. Egy újabb tematikus album, ezúttal a gasztro gonosszal a főszerepben. Szokatlan megközelítés, kiváló kivitelezés, egyszerre kellő játékossággal és komolysággal.



DOOM - Born Like This (2009)

Utolsó saját albuma a Born Like This 2009-ben jött ki, amit kiforrott stílus jellemez, azonban itt már egy sötétebb, disztópikus hangulat fut végig az albumon. A címét Charles Bukowski Dinosauria, We című verséből kölcsönözte, a Cellz című trekben pedig a vers saját olvasata hallható Bukowskitól.


INSTRUMENTÁLIS CUCCOK

METAL FINGERS - Special Herbs, Vol. 0-9 (2001-2006) Az évek alatt 10 része és egy limitált válogatása is készült a Special Herbs sorozatnak. Ezekre az albumokra elsősorban saját bítjeit és más projektjeinek instujait gyűjtötte össze. Emellett több track is hallható rajtuk a KMD-s évekből, amiket bátyja, Subroc készített.

KOLLAB CUCCOK


MF DOOM + MF Grimm - MF EP (2000) A két zenész múltja már korábbra visszanyúlik, az Operation: Doomsday-t Grimm pincéjében vették fel. Az EP-n MF Grimm rappelt, az alapokat DOOM készítette. 2004-ben még közösen dolgoztak a Special Herbs + Spices albumon is, mielőtt összebalhéztak egy életre. Madvillan (DOOM + Madlib) - Madvillainy (2004) DOOM és Madlib közös alkotása alapmű, Dumile egyik legnagyobb figyelmet kapott munkája. A találkozás Eothen “Egon” Alapatt, a Stones Throw kiadó akkori vezérigazgatójának köszönhető, aki elküldte Dumile-nak Madlib korábbi bítjeit. Egyből nyilvánvalóvá vált, hogy a két alkotó között működne a kémia, így Dumile New York-ba repült, ahol egyből nekiláttak a munkának. Később úgy meséltek a történtekről, hogy szinte szavak nélkül zajlott a folyamat, Madlib játszotta a zenéjét, DOOM pedig csak csendben írta a szöveget.


Danger Doom (DOOM + Danger Mouse) - The Mouse and the Mask (2005)

Az album egészében a Cartoon Network késő esti felnőtt programsorozatára, az Adult Swim világára épült. DOOM sorai alá Danger Mouse szerezte a zenét, amihez főleg a csatorna műsoraiból mintázott.

JJ Doom (DOOM + Jneiro Jarel) - Key to the Kuffs (2012)

Ekkor DOOM már Londonban élt, mivel angol állampolgársága miatt 2010-ben nem engedték vissza az Államokba a Born Like This nemzetközi turnéja után, annak ellenére, hogy élete javát ott élte le. Így a két zenész két külön országban hozta össze az albumot. Jarel a New Orleans-i stúdiójában dolgozott, Dumile pedig Londonban vette fel a sorait.



NehruvianDoom (DOOM + Bishop Nehru) - NehruvianDoom (2014) Érdekessége, hogy generációkon átívelő kollaborációs album, tekintve, hogy Bishop Nehru még csak kamasz volt, mikor együtt dolgozott DOOM-mal. A két perspektíva találkozása megosztó, de egyedi végeredményt hozott, ami a 90-es évek hip-hopját idézi.


DOOM + Czarface - Czarface Meets Metal Face (2018)

DOOM, Inspectah Deck, 7L és Esoteric közös alkotása. DOOM utóbbi munkáihoz képest lényegesen lendületesebb hangzás lett a végeredmény, ami határozottan oldschool, szándékosan golden age hangzással. A Czarface Meets Metal Face Daniel Dumile utolsó megjelent munkája halála előtt.


DOOM számos más zenésszel is csinált közösen zenét, ilyen pl. Ghostface Killa, The Herbalister, Gorillaz, Talib Kweli, Wu-Tang Clan, J DIlla, Busta Rhymes, The Heliocentrics, De La Soul, Trunks, Westside Gunn

Teljes diszkográfiáját itt találod.


A MASZK

A hip-hop kultúrában kezdetek óta mozgatórugó a kitörés és ezzel együtt a hírnév utáni vágy. Daniel Dumile szembe ment a tendenciával, szinte sosem lépett nyilvánosság elé a maszk nélkül a kilencvenes vége óta. Sosem önmagaként, hanem mindig valamelyik kitalált karakterét magára öltve koncertezett és adott interjút. Azonban a maszk és a karakter sokkal több, mint stíluselem, inkább állásfoglalás. A 2011-es Red Bull Music Academy-n Dumile mesélt az funkciójáról és kifejtette, hogy a lényeg a zene, nem az arc és nem a személy.


“Amikor a hip-hop pénzközpontú lett, elindult egy kapitalista mentalitás, miszerint a külsőségekkel adod el a hangzást. Nem az számít, hogyan néz ki a művész, hanem az, hogyan hangzik. A maszk az ellen lázad, hogy a termék a személy, nem pedig a hangzás. A főgonoszt nem érdekli a hírnév. Az üzenet a lényeg. “

Az is többször előfordult, hogy Dumile nem jelent meg a saját koncertjein, hanem imposztorokat küldött maga helyett, akik csak tátogtak a maszk alatt. Persze, általában lebuktak és a húzáson sok rajongó felháborodott. De aki igazán értette az üzenetét, az zseniális csavarként értelmezi a rapper húzását, ami tovább rombolja a hip-hopban eluralkodó sztárkultuszt. A maszk nem csak DOOM és a köré felépített fiktív világ jelképe, hanem ezzel együtt az underground hip-hop szimbóluma is lett. A zenéjével, a szövegeivel, a témáival, magánéletének leválasztásával és a hip-hop énközpontú trendjeinek elutasításával Daniel Dumile valós jelentéssel tölti meg a gyakran homályoson definiált underground kifejezést.

És itt jön be a csavar a történetbe, hiszen az értékrendje alapján sose lehetett igazán rosszfiúként tekinteni rá. DOOM a populizmus és a felszínesség ellen küzd a szupergonosz pozíciójában, ironikusan az underground hip-hop valódi hőseként, aki képes legyőzni a mainstream sötét erejét.

“He wears a mask just to cover the raw flesh A rather ugly brother with flows that's gorgeous”

A végére összedobtam nektek egy playlistet remekül táncolható trekkekkel a különböző Daniel Dumile alteregóktól, amit a Vibes and Stuff Spotify oldalán találtok.