Azok az áldott 70-es évek amikor a fél világ diszkó lázban égett és mindenki John Travoltát nézte a Szombat Esti Lázban. A műfaj sikere azonban sokaknak szúrta már a szemét az USA-ban, köztük egy rock zenét játszó rádiós DJ-nek, aki promóciós üzletet kötve a chicagói White Sox baseball csapat vezetőségével, meghirdette az anti-diszkó mozgalom legnagyobb eseményét. Az 1979. július 12-i meccs az előzőekhez képest jóval nagyobb létszámú tömeget, 50 ezer embert vonzott a pályára. 98 centért vehetett belépőt az, aki magával hozott egy diszkó lemezt, melyeket a pályán halomba rakva felrobbantottak. Az eset nyílt támadás volt a diszkó kultúra ellen, és hozzájárult ahhoz, hogy hanyatlásnak induljon az addig nagy népszerűségnek örvendő műfaj. A kereskedelmi kizsigerelés, a rasszizmus és homofóbia, a műfaj higulása, valamint a technológia fejlődése mind felgyorsította ezt a folyamatot. Ám a diszkó korántsem tűnt el, csak átalakult.
A technológiai innovációk eredményeként új felszerelések (pl.:dobgépek,szintetizátorok) jelentek meg, melyek megfizethetőségük miatt széles körben elterjedtek, teret hagyva a DJ-knek a kísérletezésre. Megtartva a diszkó 4/4-es tempóját, a New York-i (The Loft, Paradise Garage) és chicagói underground klubokba (The Music Box, Powerhouse) új hangzásvilág kúszott be. A Nagy Alma után A Szelek Városában található The Warehouse lemezjátszói mögött töltötte meg többek között DJ Frankie Knuckles estéről estére a táncteret, tesztelve az új szerzeményeit, amiket a klub után szabadon, house-nak kereszteltek el. Ezek a helyek menedéket nyújtottak mindenkinek, akiket a társadalom diszkriminált a bőrszíne, származása, szexuális irányultsága vagy nemi identitása miatt.
A társadalmi valóságot az ajtóban hagyva, a tánc segítségével megtalálják a szabadságot,
ahogy arra a Check Your Body at the Door c. film is utal.
A klubokba már-már vallásszerűen lejáró táncosok, vagyis clubheadek számára ez jelentette a családot, mely a való életükből hiányzott, vagy nem ilyen formában volt jelen. A klubokban élték le a fél életüket, akár 12 órákat is végig mozogva, valamilyen védjeggyé vált ruhadarabban vagy váltó ruhában, törölközővel felszerelkezve, kizárva a valóságot. A house úttörői, akik a 80-as, 90-es években például a New York-i The Loft klub falai között táncoltak minden szombat este, magukra loftheadként tekintettek, az ott töltött időt pedig lofting-ként emlegették.
Csupán ösztöneikre és a house zene lüktetésére hallgattak, hagyták, hogy a zene vezesse őket, amit groove-nak azon belül jacking-nek hívunk. Mindezt persze úgy, hogy footwork formájában lábukkal folyamatosan tartották a house zene gyors tempóját különféle lépésekkel, amik később nevet is kaptak. Azóta is gyakori, hogy a tömeg cyphert, vagyis kört formál, ahol a táncosok egymásnak és a kör közepén táncolónak is energiát sugároznak. Valamint az úgy nevezett stalking formájában akár táncon keresztül zajló párbeszédet is folytathatnak, kiválasztva valakit a tömegből. A house mint táncstílus tehát ott helyben, a klubokban fejlődött, a különböző közösségek olvasztótégelyében.
Több mint 40 év során, a house zene számos alműfajjal bővült, melyek közül akadnak rétegzenék, míg más válfajai hatalmas népszerűségre tettek szert. Az a house tánc pedig amit ma ezrek táncolnak szerte a világon, számtalan mozgáskultúra hatására vált azzá ami, melyek a teljesség igénye nélkül: különböző afrikai táncok, jazz, sztepp, break, hip-hop, ázsiai harcművészetek, capoeira, görkorcsolya, afrikai diaszpórából származó afro-karibi táncok (pl. mambo, rumba, salsa), videojátékok, illetve bármi amit a tévében vetítettek (pl.:Fred Astaire, Gene Kelly filmek, reklámok). Az eredmény egy erősen improvizatív, végtelenül kreatív és játékos, dinamikus, fluid, légies és mégis erőteljes tánc, mely egyszerre fektet hangsúlyt az individualitásra és a közösségi élményre. Hogy a house egyik kulcsfiguráját, Ejoe Wilson-t idézzem:
“Don’t move to music, let music move you“, azaz “Ne zenére mozogj, hagyd hogy a zene mozgasson”.
Kommentare