Amikor 1969 egyik estéjén egy főiskolai hallgató, Don Campbell lement a Los Angeles-i főiskolája menzájára, aligha sejthette, hogy létre fog hozni egy táncstílust. A 18 éves fekete srác nem volt profi táncos, nem ismerte jól a korban divatos partilépéseket, amiket az iskolatársai gyakoroltak, mint pl. a Funky Chicken (“funky csirke”) vagy a Camel Walk (“tevejárás”). Ahogy a maga darabosságával megpróbálta utánozni őket, meg-megakadt a mozdulatokban. A váratlan megállítások azonban megnevettették a többieket, és kérlelték, hogy „do the lock” („akadj meg”). Campbell klubokba és táncversenyekre kezdett járni, és új trükköket is bevetett, gyakran kimutatott a közönségre, vagy pacsit adott saját magának. Így született meg a locking, amin belül ezeket a Campbell által kitalált mozdulatokat campbellocking-nak hívjuk. A következő években egyre többen csatlakoztak hozzá a klubokban, akik aztán saját, védjegyeikké váló mozdulataikkal gazdagították a stílust.
A locking tehát a korabeli partitáncokból inspirálódva született meg a kaliforniai fekete közösségekben. A legfontosabb eleme a groove, a zene lüktetésének, érzetének átadása. A locking-t funk zenére táncoljuk, amelyben a ritmus kerül előtérbe, és a legtöbb afro-amerikai zenével ellentétben nem az ütem második és negyedik negyedét hangsúlyozzák, hanem az elsőt és a harmadikat. Ez az oka, hogy a lockingban máshová kerülnek a hangsúlyok, más a ritmizálás, mint mondjuk a hip-hopban. A korai lockerek sok vicces kombinációt és mozdulatot dolgoztak ki (hogy csak egyet említsünk: a Kill The Roach-nál a táncos lecsap egy képzeletbeli csótányt a földön),
mivel a fő cél a közönség lenyűgözése és a játékos interakció.
A locking elterjedésében hatalmas szerepet játszott az 1971-ben elindult Soul Train című tévéműsor, ami országszerte megismertette a tévénézőkkel az underground fekete klubok táncait, kultúráját. A népszerű műsorban a legnagyobb soul, funk és r’n’b előadók és zenekarok léptek fel, James Browntól Marvin Gaye-ig, és reflektorfénybe kerülhettek a táncosok: külön szegmens volt a Soul Train Line, amikor a táncosok két sort formáltak, és a sorok között, mint egy rögtönzött kifutón, kettesével vonultak végig és mutatták be legmenőbb mozdulataikat. A locking-ban ma is használnak a táncosok a technika és alaplépések mellett partilépéseket is, amikor pedig freestyle-oznak, tehát improvizálnak, mindegyik mozdulatot használják, vegyítik.
Az első lockerek rendszeres vendégei voltak a tévéműsornak, itt ismerkedtek meg az egyik leghíresebb locking csapat, a The Lockers tagjai (köztük volt az alapító Don Campbell mellett Adolfo „Shabba-Doo” Quiñone, aki 1984-ben eljátszotta a Breakin’ című film egyik főhősét). Ők már szinkronizált koreográfiákat is vittek az alapvetően freestyle-ra épülő táncstílusba. A keleti parton is sokan nézték a Soul Traint, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy országos szinten is elterjedjen a locking. A legelső locking crew, a The Go Go Brothers egyik alapító tagja, Tony Go-Go pedig az Egyesült Államok határain túl, Japánban is népszerűsítette a locking-t.
A locking ezzel együtt idővel vesztett népszerűségéből, ma a funk rétegzenének számít, ezért kevesebben találnak rá az ehhez a zenei műfajhoz kötődő táncstílusra. Külföldön ezzel együtt sok utcai és klubversenyen szerepel kategóriaként, például a tavaly véget ért Juste Debout-n, a Summer Dance Forevorön, a Lock Is Not A Jock nevű locking tábor pedig 2015 óta fogadja a stílus rajongóit. Szerencsére tehát még akadnak szép számmal táncosok, akik extravagáns öltözékükkel, akrobatikus mutatványaikkal, játékos, humoros előadásmódjukkal szemléltetni tudják, miért az egyik legszórakoztatóbb táncstílus a locking, amit ugyanolyan élvezet művelni, mint a közönség soraiból nézni.